A ZENEKAR



A zenekar, amelyet idősebb és ifjabb Kovács Antal, Gojma és Anti alapított, néhány év alatt referenciává vált a magyarországi oláh-cigány zene előadásában. Bár a 2005-ben elhunyt nagyszerű id. Kovács Antal, Gojma űrt hagyott maga után, ez nem törte meg a tagok lelkesedését és törekvését arra, hogy folyamatosan megújulva, igényes előadásmódban a roma kultúrát tovább vigyék. Az eredeti hangzás, Anti kreativitásának köszönhető. Úgy szólaltatja meg a tradicionális cigány zenét, romani nyelven, hogy az egy sokkal tágabb közönséget is megérintsen. Dalaik megőrizték az oláh-cigányzene energiáját, de új hangzással, hangszerekkel gazdagították őket, teret adva új zenei inspirációknak. Koncertjeik során követhetjük az oláh-cigányzene fejlődését is, hiszen ez a 30 éve csak szűk közösségben játszott, ritmusra és énekhangra alapozott muzsika mára tovább fejlődött, táplálkozva a modern zenei irányzatokból is.

A Romano Drom együttes apa és fia köré formálódott. A két Kovács Antal, kiválva az Andro Drom együttesből, ahol mintegy 15 évig játszottak, új zenekarukkal immár 1999 éve járja saját útját, népszerűsítve a magyarországi oláh- cigány zenét.
Csakúgy, mint őseik, ők is felkeltik az emberek kíváncsiságát, bármerre is járnak, azzal a különbséggel, hogy ez a kíváncsiság immár a koncerttermekbe és fesztiválokra vonzza az érdeklődőket.

Romano Drom, romani nyelven "cigányok útja", egy sajátos kultúra közvetítését is jelenti generációról generációra. A szájhagyományokra épülő, anyanyelven énekelt dalok újszerű zenei hangzással egészülnek ki, ahol a kanna ás a kanál hagyományos játékát kiegészíti a gitár egyre erősödő jelenléte, a nagybőgő és a tangóharmonika.
Érzelmek, őszinteség és energia, ezzel jellemezhetjük igazán a Romano Drom játékát, amely büszkén viszi tovább ősei hagyományait, de ugyanilyen nyitott a különböző más kultúrákra is.

A zenekar tagjai:

Romano Drom

Home